1. nap (2013.06.12)

Még éreztem az utolsó csók ízét az ajkaimon, szíveink dobbanását... Lassan bandukoltam hazafelé... Csak a lábaim tudták, merre megyek, én máshol jártam. Titkon reméltem, hogy könnyek közt rohansz utánam, hogy nem így gondoltad, nem ezt akartad. Hogy szeretsz és minden rendben lesz. Meg akartam fordulni hogy utánad szaladjak, el akartam mondani, hogy már most mennyire hiányzol. Hogy nem tudom elviselni a gondolatát sem annak, hogy elveszíthetlek. Felnőtt életemben soha nem voltam ilyen közel ahhoz, hogy bőgjek, mint egy kisgyerek. Te nem jöttél, s én sem rohantam vissza hozzád. A vonat lassan kigurult az állomásról, s engem is hazavezettek a lábaim. Úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet. Kívül csodás napfény, belül üresség, csend. Fájdalmas, mély és hideg űr.

Mindig emlékezni akarok erre a pillanatra! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.