T+3. nap

Búcsú a szerelemtől

Megkopott könyv a polcon, lapjait melyen valaha csodás képek álltak, most viharok tépázzák, lassan homályossá olvasztva az írást. Egy szoba, egy szék s egy asztal. Az asztalon egy pohár, s egy üres tányér. A levegő dohos, a szürke félhomály mindent beterít, a földön szétszórva cserépszilánkok. Farkasüvöltés... A törött ablakon szél süvít, s a halovány lámpafény ide-oda ingázik.

Hinnéd, hogy a szoba egykoron kastély volt? Tele hittel, s reménnyel egy szebb világ felé? A fali freskókon vidám alakok, a kaspókban szebbnél szebb virágok, s odakint szikrázó napsütés, madártrilla, messzebb víg nótaszó, s gyermekkacaj.

Tél jött, egy villanás alatt. A metsző hidegben összement, s elfagyott minden. Majd nyár jött, s a perzselő forróság felégette, ami megmaradt. Csak a könyv élte át a kárhozatot. 

Talán egyszer elül a vihar, s a hajnali napsugár beragyogja a pusztát. A tavaszi eső végleg letörli a foltokat, a déli nap kiszárítja a lapokat, s talán jő még egy jámbor szellem, ki új képeket fest, vagy egy költő, ki pennájával újra verseket ír a könyvbe. Egy kőmíves, ki a romokból újjá emeli a kastélyt.

Mégis, a vidám képek alatt megmaradnak a régi kövek, s a hősköltemények is a megsárgult lapokra íratnak.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.