8. nap

Egy egy igazán jó kapcsolatért minden egyes nap ugyanúgy meg kell küzdeni, de nem csak az egyiknek, vagy a másikak, hanem mindkettőnek. Nem lehetnek tabuk, meg kell bízni a másikban. Ha ez hiányzik, akkor annak előbb, vagy utóbb pofára esés lesz a vége. S ha már pofára kell esni, nem jobb még az elején, amikor még nem köt egymáshoz annyi emlék? Miért nem tud két ember, aki szereti egymást, igazán őszinte lenni? Mi az, ami visszatartja az egyik felet attól, hogy kimondja, amit gondol? Pedig, ha a problémákat az elején vetjük fel ily módon, bízva a másikban, lehet, hogy arra jövünk rá, a kirakós két darabja soha nem fog egymásba illeni. Lehet, igen, lehet, hogy mindent elrontunk vele a "bimbózó szerelemben", de mindkét felet megóvjuk attól, hogy később sokkal fájóbb módon legyen vége. Ha a két ember szerelme valóban igazi, akkor nem árthatunk a kapcsolatnak az őszinteséggel, hisz már eleve nem jó az a kapcsolat, ahol nem mondhatjuk el a másiknak, amit gondolunk. Nem lehet, hogy csak félünk? Akkor, és ott olyan jól érezzük magunkat, hogy félünk attól, hogy vége szakad... Így viszont kizárólag magunkat okolhatjuk, ha a végén foggal tompítunk a betonon.

Éppen ezért a végén a legnagyobbat akkor hazudjuk magunknak, ha azt mondjuk, ennek így kellett lennie. Ez nem igaz, semminek sem KELL "így lennie". Az alapokat megkapjuk, de hogy mit kezdünk vele, az csak rajtunk múlik. Semmi nincs kőbe vésve, hisz minden változó és változtatható. Ha azt mondjuk, "így kellett lennie", abban megnyugvásra lelhetünk, de nem tanulunk semmit a hibáinkból, újra és újra el fogjuk követni azokat. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mi vagyunk azok, akik a saját életünkért felelősek vagyunk! A másik hibáit meglátni sem azért kell, hogy legyen miért meggyűlölni a végén a könnyebb elviselésért, hanem azért, hogy amikor még időben vagyunk, fel tudjuk rá hívni a figyelmet és közösen, PÁRBAN ki tudjuk élezni a csorbákat. Addig, amíg még nem lesz késő.

Azt hittem, túl vagyok a nehezén, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Sőt! Ma este már teljesen kikészültem. Ma sem válaszolt a levelemre. Jó ég, az a rideg tárgyilagosság... "Hamarosan reflektálok néhány dologra" Ennyi? Miért nem válaszolsz? Nem hamarosan, hanem MOST? Csak nekem fontos ez az egész? Csak én gyilkolom magam szét?

Nehezen bírom... Megint azon kaptam magam, hogy a facebookon keresem azokat a bizonyos kapaszkodókat... De ezzel sokkal többet ártok, mint használok. A barátnője megosztotta az idővonalán, hogy négyesben elmentek az Állatkertbe. A barátnő, a barátnő pasija, az "én barátnőm" és egy közös barát, aki mellesleg független... Hogy túl vagyok a nehezén? Ugyan. A zöld szemű szörny csak most érkezett meg a vacsorához...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.